Autóbusz karbantartás

Szervíz

Járműveink beszerzésekor fontos szempontként szerepelt a biztonság, kényelem és a kíválló minőség.

Ezért flottánk gerincét a Mercedes és a tulajdonában lévő Setra gyártmányai alkotják.

Műhelyünket azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy járműveink a kötelező karbantartási munkálatokon túl, megfeleljenek saját elvárásainknak is, melyet cégünk saját kódexben határoz meg.

Munkáinkat azzal a tudattal végezzük, hogy utasaink a felszálláskor ránk bízzák személyes biztonságukat, ami legalább akkora megtiszteltetés mint felelőség.

 

Autókozmetika, ahol autója megszépül!

Mikor volt autója utoljára úgy igazán kitakarítva kívül és belül is? Egy autó rendszeres karbantartása, állapotának fenntartása még nem minden, hiszen arról a járműről van szó, amivel naponta közlekedünk, megjelenünk a családi eseményeken, céges rendezvényeken, utazásokon. Az üzleti utak alkalmával bizony az autó minket is reprezentál! Nem árt odafigyelni arra, hogy biztosítsuk számára a rendszeres autókozmetikát is!

Keressen minket bizalommal, és csinosíttassa ki velünk autóját egy teljes körű autókozmetikázás keretén belül! Alaposan és körültekintően lemossuk a kocsit, és nem csak a karosszériára ügyelünk, de arról is gondoskodunk, hogy az ülések és a kárpit is tiszta és szagmentes legyen! Végül, ha már minden csillog-villog, higiénikus és friss, nem maradhat el a waxolás sem, amivel a fényezést védjük a káros hatásoktól és plusz csillogást adunk neki! Higgyen nekünk, rá sem fog ismerni az autójára!

Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken, és kérjen időpontot autókozmetikánkba!

 

Az autóbuszok karbantartásának fontosságáról

Az autóbusz karbantartás fontosságát a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, legfőképp mostanság. Szinte egymást követték a tragikus buszbalesetek, amelyekről a szakemberek a helyszíni adatok alapján megállapították, hogy megelőzhetőek lettek volna, ha a tulajdonosok rendszeresen gondoskodtak volna a járművek karbantartásáról.

Nem csak a tragédiák elkerülésének érdekében ajánlott az autóbusz karbantartásra időt és energiát fordítani, hanem az anyagi tényezők miatt is. Ha éveken át nem foglalkozik szakember a járművel, olyan komoly műszaki hibák üthetik fel a fejüket, amelyek helyreállítása akár a busz tényleges piaci értékét is elérheti. Ha minket választ autóbusz karbantartáshoz, megelőzheti a tragédiákat! Kellő tapasztalattal rendelkezünk a járművek műszaki tulajdonságait illetően, továbbá tisztában vagyunk felelősségteljes munkakörünkkel is, így Önt biztosan nem érheti csalódás szolgáltatásainkkal kapcsolatban!

Vegye fel velünk mihamarabb a kapcsolatot!

Ajánlatkérés

Kérjen ajánlatot gyorsan és egyszerűen

Ajánlatkérés